Dynast el Kaira és Fatima el Kaira 1968-ban érkeztek Magyarországra, az akkori NSZK-ból. Õk voltak az elsõk, de késõbb több afgán követte még õket az NSZK-ból és Finnországból is.

Az elsõ magyarországi afgán agár alom 1969-ben született meg. Ezt követõen az afgán igazi divatkutyává vált, és ahogy az ilyenkor lenni szokott sokan „szaporítani” kezdték a fajtát. Ennek eredménye hamar meg is mutatkozott: mindössze néhány tenyészet volt, ami meg tudott felelni a nemzetközi színvonalnak. A 70-es évek közepétõl egyre kevesebb afgán vett részt a hazai versenyeken és kiállításokon. A 80-as évek közepétõl kezdett csak el élénkülni a hazai afgános élet.

Az afgán agár jelenlétét a nyugati világban Anglia a Közel-Keleten vívott háborúinak köszönhetjük. A három angol-afganisztáni háború során a brit hadsereg számos katonája és tisztje ismerkedhetett meg az afgán agárral. Az 1890-es évektõl már érkezett pár afgán agár Angliába, de a fajta igazából akkor keltett feltûnést, amikor a John Barff kapitány által importált, és azóta legándás hírûvé vált Zardin (a képen) 1907-ben megnyerte a londoni kristálypalotában megrendezett Kennel Klub kiállításon a külföldi kutyák osztályát. Zardinnak akkora sikere volt, hogy még Alexandra királynõ figyelmét is felkeltette, aki a Buckingham palotában is felvezettette ezt az akkor ötéves, homokszínû, feketemaszkos kutyát. Zardin 1906-ban, útban Anglia felé, Indiában is kiállításra került, és egy itt készült, róla szóló beszámoló egyike a legelsõ részletes afgán agár leírásoknak. Ez a leírás az alapja a mai afgán agár standardjének.

Sajnos Barff kapitány Londonban eladta Zardint egy állatkereskedõnek. Zardin tisztázatlan körülmények között halt meg, és sajnos nem hagyott maga után utódot (sem Zardin, sem esetleges leszármazottai nem szerepelnek egyetlen törzskönyvben sem, sehol a világon), de mégis halhatatlanságot nyert azáltal, hogy gyakorlatilag õrá épül a fajta standardünk.

Az I. világháború nagy visszaesést hozott az importokban; a fajta behozatala csak 1921 után éledt újjá, amikor Bell-Murray õrnagy és családja, valamint a nevelõnõjük, Miss Jean Manson kilenc afgán agár társaságában visszatért Angliába. Ezen agarak némelyike elérte 80 cm marmagasságot, s mind a gyéren szõrözött, nyúlánk sivatagi típust képviselték – tehát egy Zardintól teljesen különbözõ típust.

Ez idõ óta nevezik a sivatagi típusú afgánokat ’Bell-Murray”afgánoknak. Miss Manson Skóciában megalapította tenyészetét, ahol fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy kutyáit népszerûvé tegye.

Ezalatt az idõ alatt Amps õrnagy és felesége, Mary megalapította a Ghazni kennelt Afganisztánban. Õk kutyáikat a Kabul és Ghazni városok környékén lévõ hegyvidéki részekrõl szerezték. Ezek az agarak kisebbek voltak, dúsan szõrözöttek; pontosan úgy néztek ki, mint a századfordulón érkezett Zardin. Amikor vagy 15 afgán agár társaságában 1925-ben visszatértek Angliába, velük utazott Sirdar of Ghazni is (a képen), aki igen jelentõs nyomot hagyott a fajtán. Sirdar of Ghazni magas minõséget képviselt, kitûnõen örökítõ kan volt és egyben õ volt az õse majd valamennyi ma élõ európai afgán agárnak is. Ez az anatómialag teljesen tökéletes, vörös színû, fekete maszkos kan kétségtelenül az európai afgánok leghíresebb õse. A királyi megjelenésû Sirdar of Ghazni a valóságban mindössze 64 cm magas volt. Ez idõ óta nevezik a hegyi típusú afgán agarat Ghazni-típusúnak.

Ezek a példányok tehát gyakorlatilag minden szempontból különböztek Jean Manson kutyáitól. Mivel az Amps házaspár kutyái voltak azok, akik kísértetiesen hasonlítottak a híres Zardinra, Mary Amps egyszerûen kijelentette, hogy az õ kutyái az „igaziak”, célozgatva ezzel arra, hogy a Bell-Murray tenyészet csak szélhámosság. Az afgán agár két típusa miatti heves vita egészen az 1920-as évek végéig folytatódott a két kennel között; mindkét fél azt hajtogatta, hogy a másik típus nem is igazi afgán agár. Mindkét típus rajongói megalapították a saját klubjukat, és éles viták dúltak a két csoport között. Nemcsak a fajta kedvelõi, tenyésztõi, hanem ennek bírói is két csoportra oszlottak. Az egyik bírónál csakis a Ghazni afgánok nyertek, a másiknál pedig a Bell-Murray típusúak.

A hatóságok semleges magatartást tanúsítva megállapították, hogy mind Mary Amps, mind Jean Manson kutyái Afganisztánból származtak.

Hamarosan elkezdték a két típust egymással keverve tenyészteni, mondván, hogy mindkét típus jó tulajdonságait kell egyesíteni. Természetesen akadtak tenyésztõk, akik munkájukat a típusokon belül folytatták.

A mai modern afgán agár tenyésztés kiinduló egyedeinek így Sirdar of Ghaznit valamint a Bell-Murray afgánokat tekinthetjük.

VadaszKutya.hu