Tulajdonképpen nem képeznek önálló fajtát, mert erre a munkára nagyon sok kutyafajtát, sőt keveréket is használnak. A legjobbak a különböző terrierek, tacskók, tacskókopók és kopók. A jó disznós kutyának is több dolgot kell tudnia. A nagy termetű kutyák nem felelnek meg, mert amellett, hogy a sűrűben nehezebben mozog, kevésbé fordulékony, meg túl merész is, s leggyakrabban ők esnek áldozatul.
A vaddisznóhajtásban nagyon jól megfelelnek a tacskók, tacskókopók, nehezebb terepen, nagyobb hóban a terrierek. A kis testűeknek nagyon sok előnyük van, de talán a legnagyobb mindannyi közül az, hogy a disznó nem menekül előlük árkon-bokron át, hanem csak ballagva vonul, meg-megáll, szembefordul a kutyával, tehát jobban lövéshez jutnak a vadászok.

Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a vaddisznós kutya visszahívható legyen. Nem egy vadászatot rontottak el már a disznók után elmenő kutyák, miután a vadászok egész nap várták őket. A másik fontos követelmény a sebzett vad követése, megtalálása. Ez tulajdonképpen vérebmunka, de gyakran lényeges, hogy a sebzetten továbbmenő disznó ne pusztuljon el nyomorultul valahol az erdő mélyén.

Természetesen jó disznóskutyák csak akkor lesznek, ha rendszeresen foglalkoznak velük, és nem olyan módon próbáljuk kinevezni őket, hogy amelyik az erdőben elvakkantja magát, az már alkalmas vaddisznóhajtásra.

Vaddisznóvadászatra a vadászkutyák mellett gyakran a juhászkutyákat is használják, valamint Argentínában az argentin dogot is.