Az ugatás az ember és a kutya közötti kommunikációra jött létre az evolúció során. Valamennyi állat közül a kutyák hallatják legsûrûbben a hangjukat, méghozzá rendkívül változatosan fejezik ki magukat.

Ez felveti annak a lehetõségét, hogy akkor vált gyakorivá az ugatás, amikor az ember háziasította a farkasokat. Azok a farkasok, amelyek többet, és a különbözõ helyzetekben különbözõképpen ugattak, jobban együtt tudtak mûködni az emberrel. Ezért az ember az ugatósabb farkasokat elõnyben részesítette a továbbszaporítás során, és emiatt válhatott a farkas egyre ugatósabbá, miközben az ember mellett élt.

Alapvetõen az ember azokat a társállatokat részesíti elõnyben, amelyekkel kommunikálni tud, akik visszajelzést adnak számára. Kutatásuknak három iránya van. Az egyik az ugatásnak egy akusztikai számítógépes elemzése.

A másik abból áll, hogy különbözõ helyzetekben felvett ugatásokat lejátszunk önként jelentkezõknek, s nekik ki kell találniuk, mi történt éppen, amikor a kutya ugatott. Például sétához készülõdött a gazdája, vagy kikötötte egy közért elõtt, és otthagyta. A harmadik típusú vizsgálatok során kutyáknak játszunk le elõzõleg felvett ugatásokat, és az õ reakcióikat figyeljük. Az eredmények azt mutatják, hogy a kísérleti személyek a hangok alapján nagyon jó arányban eltalálják az ugatás körülményeit. A kutyák pedig felfigyelnek arra, ha változás történik a hallott hangok minõségében. Tehát meg tudják különböztetni, ha a következõ ugatás az elõzõekhez képest más helyzetben lett felvéve, de azt is, ha ugyanolyan helyzetben egy másik kutya hangját hallják. Azt gondoljuk, hogy az ember-kutya kommunikációs rendszer modell lehet más lények közötti kommunikáció vizsgálatához is.