| Egyenes kiesési rendszerben zajlottak a versenyek, és egy kutya nyert a végén. Az agárversenyek hosszú múltra tekintenek vissza, igaz, több olyan idõszak is volt, amikor egyáltalán nem rendeztek futamokat, így például sem a világháborúk alatt, sem 1945 után, amikor "úri sportnak" könyvelték el. A mûnyúl a 19. század végétõl kezdõdõen jelent meg elõször az angol pályákon, ugyanis rájöttek, hogy a verseny menete nem követhetõ mindenki számára teljes mértékben. Régen a gyakorlat az volt, hogy az élõ nyulat a kutyák akár két-három kilométerre is elkergették, és azt csak a lovas kísérõk láthatták, hogy melyik kutya lett a gyõztes. A nyulat ezután lecserélték a megbízható futású mûnyúlra. Több országban viszont mind a mai napig fogadnak, például a sport szülõhazájában, Angliában is, ahol már a 18. század második harmadától üzemszerûen folynak ezek a profi versenyek. A legfõbb központ Anglia és Írország, de emellett Spanyolország és Olaszország is jelentõs. A nagyvilágban az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, valamint Ausztráliában nagyüzemben folynak a fogadásos agárversenyek. Hongkong és Makaó szintén híres futamairól, vagyis azt lehet mondani, hogy általában véve a brit befolyású területeken nagy népszerûségre tett szert ez a fajta sport. Magyarországon a fogadásos agárversenyek nem terjedtek el. A profi versenyeknél a tenyésztõk, trénerek, tulajdonosok és pályaalkalmazottak élnek az üzemszerûen ûzött sportból, míg az amatõr versenyeknél a többség saját maga tartja a kutyáit, tréningezi és szállítja a különbözõ futamokra. Nagyon lényeges, állatvédelmi különbség, hogy a profi versenyzés esetében minden olyan kutyát, amely befejezte verseny-pályafutását és nem olyan jó, hogy tenyésztésbe fogják, egyszerûen kiirtanak. Ez sajnos azt jelenti, hogy a fogadásos fajtában évente 100 ezer, 4-6 éves agarat irtanak ki. Ezzel kapcsolatban nagyon csúnya hírek is napvilágra kerültek: amikor Barcelonában bezárták az agárpályát, az oda tartozó 400 kutyát a szomszédos narancsültetvény fáira aggatták föl. Ezzel szemben az amatõr versenyzõket életük végéig megtartják. Bizony nem jelentéktelen szempont ez sem, de itt nagyon szigorú vizsgálatokon kell keresztül menniük a kutyáknak, pusztán a fogadók érdekei miatt. Az agár egészsége ezeknél a versenyeknél annyira nem fontos szempont, amit legjobban az elõbb említett kutyairtások jellemeznek. Az amerikai versenyüzemben a szukákat tüzelés ellen is kezelik, hogy az ivarzás ne zavarja a versenyzést. A kisebb amatõr versenyeken nehéz kiszûrni a doppingolókat, de egy világbajnokságon természetesen komoly teszteknek kell megfelelniük a versenyzõknek. A rábapatonai mellett van még Isaszegen is, ez nem olyan jó minõségû, de mindenképpen figyelemre méltó. Az ország határain túl pedig Ausztriában van öt, Csehországban négy, tõlünk keletre és délre nincs versenypálya. Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban elég magas színvonalú pályák létesültek. Fajtától függõen Európában ezer-kétezer eurót kérnek el egy kölyökkutyáért, amelyet a késõbbiek során állandóan gondozni kell. A versenyagaraknak természetesen csak a legjobb minõségû takarmányt adhatjuk, emellett fizetni kell még a különbözõ gyógyszereket és a nevezési díjakat, s ekkor arról még nem is beszéltünk, hogy a kutyát el is kell szállítani a versenyek helyszínére. Nálunk 50-100 ezer forintért lehet kapni kölyköt, de legalább félmillió forinttal kell számolni ahhoz, hogy elinduljunk, ugyanakkor a kutya sok idõt is igényel, amit igen nehéz pénzben mérni. Naponta minimum két-három kilométert kell mozogni a kutyákkal, ami egyúttal kellemes és egészséges idõtöltés is. .
|
